Csoóri Sándorra emlékeznek a Hagyományok Házában

Csoóri Sándor halálának második évfordulóján emlékestet rendeznek szombaton a Hagyományok Házában, a megújult Budai Vigadó épületében.  

“Csoóri Sándor hitt abban, hogy az értékek megőrzését sohasem az újra kell alapozni, hanem az élő hagyományokra” – olvasható a Hagyományok Háza közleményében.

Az emlékest keretében a szervezők a költő, író és közéleti ember sokoldalúságát szeretnék bemutatni. Az esten versek hangzanak el a költő előadásában hangfelvételről. A közönség kalotaszegi muzsikát is hallhat a Parapács Zenekartól, Csoóri Sándor kedvenc népdalait pedig Navratil Andrea adja elő. A műsorban legényest táncolnak: Berecz István, Sánta Gergő és Appelshoffer János.

Császár Angela és Rátóti Zoltán színművészek Csoóri Sándor verseiből és esszéiből idéznek, majd a Magyar Rádió Kórusa, Pad Zoltán vezényletével előadja Kodály Zoltán Jézus és a kufárok című kórusművét.

Az emlékesten, ahol átadása előtt lehetőség nyílik megtekinteni a megújult Budai Vigadó épületét is, a részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött, amit a jegy@hagyomanyokhaza.hu címen tehetnek meg az érdeklődők – áll a tájékoztatóban.

MTI 2018. szeptember 20., csütörtök 14:43

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.