Szerzők, szerkesztők
Kiadványaink, hírleveleink készítése során mindig az a szándék vezet bennünket, hogy az Ön mindennapi munkáját segítsük. Kívánjuk, hogy termékeink hasznos tanácsadói legyenek, és élje át alkotómunkája örömét úgy, ahogy arra módja nyílt a jelen szerzőknek és a szerkesztőknek!
Ismerje meg a kiadványok és a hírlevelek íróit!
- Adózás és számvitel könnyedén
- Előírások és ellenőrzések cégvezetőknek
-
Munkaügy a gyakorlatban
- Munkavédelem a gyakorlatban
- Microsoft Excel tanácsadó
- PC Mágus
-
Praktikák könyvelőknek
- IrányAdó
-
Monitor
- MunkaSzünet
Előírások és ellenőrzések cégvezetőknek - Kik írták, szerkesztették a kiadványt?
Szerzők
Csákiné Dr. Gyuris Krisztina 2000-ben végezett a Szegedi
Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán, jogász szakon. Pályáját
bírósági fogalmazóként kezdte, 2002. év márciusa óta a Fogyasztóvédelmi
Főfelügyelőségen dolgozik. Kezdetben jogi előadóként főként a területi
fogyasztóvédelmi felügyelőségek elsőfokú határozatai ellen benyújtott
fellebbezések elbírálásával foglalkozott, és perképviseleti tevékenységet
végzett. Később jogi szakvizsgát tett, így 2004-től hivatal jogtanácsos.
Könyvünkben a fogyasztóvédelmi fejezet gyakorlati példáinak szerzője.
Dr.
Bukovics István okleveles biztonságtechnikai és tűzoltó mérnök, a
műszaki tudományok kandidátusa, katonai műszaki tudományok habilitált doktora,
nyugalmazott tűzoltó vezérőrnagy, kormányzati főtisztviselő. 1972-től 1997-ig
hivatásos tűzoltó, majd a Belügyminisztérium különböző szakterületein vezető
munkatárs. Jelenleg a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szakmai
tanácsadója, a BM OKF Tudományos Tanács elnöke. Szakterülete: tűzvédelmi,
polgári védelmi és katasztrófavédelmi kérdések, kiemelten stratégiai tervezés,
tudományszervezés, oktatás és kutatás, minőségmenedzsment, safety innováció.
Közel 50 szakmai és tudományos publikáció, valamint több szakkönyv, illetve
főiskolai jegyzet szerzője, szerkesztője, vagy lektora.
Dr. Büki Renáta Blanka a Janus Pannonius Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán szerzett diplomát 1999-ben, jogi szakvizsgáját 2003-ban tette le, és ugyanebben az évben szerzett oklevelet a Pécsi Tudományegyetemen, mint európajogi szakjogász. 1999 és 2002 között az APEH Fejér megyei Igazgatóság Jogi Osztályának jogásza, 2002-től az APEH Központi Hivatal Ellenőrzési Főosztályának munkatársa. Az adózás és az adóztatás tárgykörében rendszeresen jelennek meg cikkei szaklapokban, oktat, illetve módszertani kiadványokat szerkeszt.
Dr. Kovács Mária 1997-ben szerzett jogi diplomát a Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Karán, cum laude minősítéssel. Szintén 1997-ben az Országos Munkabiztonsági és Munkaügyi Főfelügyelőség Felügyeleti Főosztályának Hatósági Osztályán helyezkedett el. Feladatai közé tartozott többek között az első fokú határozatok felülvizsgálata a másodfokú eljárásban, és ezáltal a másodfokú határozatok kiadmányozásának előkészítése, továbbá felügyeleti tevékenység végzése (hivatalvizsgálatokban való részvétel). Közigazgatási perekben a hatóság jogi képviseletét látja el. 2002-ben általános jogi szakvizsgát tett, és 2002-től a Hatósági Osztály osztályvezetőjeként dolgozik.
Miklósyné Ács Klára 1980-ban a Pénzügyi és Számviteli Főiskola mezőgazdasági szakán üzemgazdász diplomát, majd 1986-ban a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem agrár kiegészítő szakán közgazdász diplomát szerzett. 1984-től a Budapesti Gazdasági Főiskola Pénzügyi és Számviteli Főiskolai Karán a számvitel tanszék főállású oktatója, adjunktus. 1996-ban okleveles könyvvizsgálói képesítést szerzett, bejegyzett könyvvizsgáló. Társszerzője több számviteli és speciálisan mezőgazdasági számvitelről megjelent jegyzetnek, könyvnek. Oktatómunkája mellett könyvvizsgálattal foglalkozik.
Nemeskey
Károly gépészmérnök, munkavédelmi valamint innovációs és
iparjogvédelmi szakmérnök. 1978 és 1993 között az Országos Munkavédelmi
Tudományos Kutató Intézetben dolgozott, 1986-tól osztályvezetőként.
Szakterülete az első öt évben a veszélyes gépek munkavédelmi megfelelőség
vizsgálata volt, majd az elemzési és információs osztály vezetőjeként a
kémiai biztonság információszolgáltatását irányította, amelynek keretében
megjelent a veszélyes anyagokra és készítményekre vonatkozó európai joganyag,
Magyarországon először. A TÜV Rheinland VRF Kft.-nél szakterület-vezetőként
veszélyes technológiák biztonsági felülvizsgálatával foglalkozott. Jelenleg a
Magyar Szabadalmi Hivatal szabadalmi elbírálója, valamint 1998 januárjától a
Magyar Mérnöki Kamara Munkabiztonsági Tagozatának elnöke.
Réda
Mihály pénzügyi vállalkozási szakértő (szakközgazdász).1999-ben
szerezett másoddiplomát a budapesti Pénzügyi és Számviteli Főiskola pénzügyi
vállalkozási szakán. 1997-2004 között az APEH Békés Megyei Igazgatóságán
adóellenőrként dolgozott. Szakterülete az operatív ellenőrzés volt, mely
során ellenőrzései többsége a nyugta- és számlaadási, nyilvántartási,
bizonylat megőrzési és könyvvezetési kötelezettség betartására irányultak.
Szakterületéhez tartozott, a pénztárgépek használatával kapcsolatos minden
ellenőrzési feladat, továbbá az üzletbezárás, mint hatósági szankció
foganatosítása is. 2004-ben saját céget alapított, melynek profiljába
adószakértői tevékenység, számviteli és üzletviteli tanácsadás tartozik.
Siklósi Ágnes 1991-ben végzett a Pénzügyi és Számviteli Főiskolán okleveles üzemgazdászként, majd tanulmányait a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen folytatta, ahol 1996-ban szerzett diplomát. 1992 óta a BGF Pénzügyi és Számviteli Főiskolai Kar főállású oktatója, főiskolai adjunktus. 1998-ban okleveles könyvvizsgálói képesítést szerzett, bejegyzett könyvvizsgáló. Számviteli témájú szakkönyvek és példatárak társszerzője. Oktatói munkája mellett részt vesz szaktanácsadásban, vállalkozások számviteli feladatainak ellátásában.
Simon Szilvia 1991-ben a budapesti Pénzügyi és Számviteli Főiskola Ipar, majd 1997-ben a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem Business Management szakán szerzett diplomát. 1991 óta a Budapesti Gazdasági Főiskola, Pénzügyi és Számviteli Kar főállású oktatója, főiskolai adjunktus. Oktatói munkája mellett folyamatosan részt vesz vállalkozások számviteli feladatainak ellátásában és szaktanácsadásában. Számviteli témájú szakkönyvek és példatárak társszerzője. 1998-ban okleveles könyvvizsgálói képesítést szerzett, bejegyzett könyvvizsgáló. Végzős Ph. D. hallgató.
Széles Imre 1986-tól foglalkozik hivatásszerűen társadalombiztosítással, ezen belül társadalombiztosítási, illetve járulékellenőrzéssel. Pályáját a Budapesti és Pest Megyei Társadalombiztosítási Igazgatóságon kezdte ellenőrként, majd csoportvezető, végül osztályvezető lett. Noha itt fennálló jogviszonyát soha nem szüntette meg, a közigazgatás folyamatos átalakulásának köszönhetően jelenleg az APEH Észak-budapesti Igazgatóságán főosztályvezető-helyettesként dolgozik, szintén ellenőrzési szakterületen. Munkája mellett rendszeresen publikál és oktat.
Dr. Szentes Ervinné okleveles vegyész, diplomáját az Eötvös
Lóránd Tudományegyetem Természettudományi Karán szerezte. 1972 óta a
Közlekedéstudományi Intézet Kht.-nál, illetve jogelődjeinél dolgozik.
1982-ben a Budapesti Műszaki Egyetem Közlekedésmérnöki Karának Gazdasági
mérnöki szakán a munkakörében hasznosítható közlekedési gazdasági mérnöki
diplomát szerzett. Az Közlekedéstudományi Intézetnél vegyészeti és
közgazdasági ismereteire épülő kutatást végez. Kezdettől fogva részt vett a
közlekedési ágazatban keletkező hulladékok minősítésében, a mennyiség
felmérésében, a hasznosítási lehetőségek feltárásában, új technológiák
bevezetésében. Az ágazat hulladékkal kapcsolatos jogszabályainak
előkészítésének is részese volt. Foglalkozik a veszélyes áruk és hulladékok
szállításával kapcsolatos adminisztratív, műszaki és gazdasági problémák
tárca szintű megoldásával, újabban a katasztrófavédelemmel összefüggő, a
közlekedési területet érintő szabályozás előkészítését végezte el. 2001 óta a
Kormányzati Koordinációs Bizottság Tudományos Tanács Közlekedési
Albizottságának titkári feladatait látja el. A közúti közlekedés európai
uniós jogharmonizációs kérdéseivel kapcsolatos kutatásba is bekapcsolódott.
Szűcs András a Kereskedelmi és Vendéglátó-ipari Főiskolán szerzett diplomát. 1973 és 1983 között a Fővárosi Tanács VB Kereskedelmi Főosztályán áruforgalmi főelőadóként, 1983 és 1986 között az Észak-budai Vendéglátó Vállalatnál termelési és értékesítési osztályvezetőként dolgozott, 1986 és 1989 között a Fővárosi Tanács VB Ipari-Kereskedelmi Főosztályán árszakértői tevékenységet folytatott, majd 1989-től a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség csoportvezetője, osztályvezetője, végül főosztályvezetője lett. 1999-ben a FVF Piacfelügyeleti és Ellenőrzési Igazgatóság igazgatójává nevezték ki. 1993 óta a Gazdasági Minisztérium bejegyzett szakértője, 2003-tól a Magyar Takarmánykódex Bizottság kinevezett tagja, 1993 és 1999 között a Magyar Élelmiszerkönyv Főbizottság kinevezett tagja, 2000-tól a Közigazgatási Szakvizsga Bizottság elnökségének tagja. Munkáját 2000-ben Klauzál Gábor díjjal, 2002-ben "Fogyasztóvédelemért" díjjal ismerték el. Számos publikációi és szakcikk szerzője.
Dr. Tamók Ferenc a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem pénzügyi szakán szerzett diplomát. 1994-től egyetemi doktor, ugyanebben az évben szerzett adótanácsadói oklevelet, 2000-től pedig adószakértő. 1991 és 1997 között a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetemen tanított költségvetési pénzügyeket és annak részeként adóelszámolási ismereteket. 1997 és 1999 között adóellenőr az egyik budapesti igazgatóság társas vállalkozások ellenőrzési főosztályán. 1999-től az APEH Központi Hivatal Ellenőrzési Főosztályának munkatársa. Adóellenőrzési témában több cikksorozatnak a társszerzője, illetve módszertani kiadvány társszerkesztője.



