A 23 országban 24 ezer ember megkérdezésével készült Reuters/Ipsos felmérést
a nemzetközi nőnap előtt hozták nyilvánosságra. Ennek alapján kiderül, a
legtöbben Indiában (54 százalék), Törökországban (52 százalék), Japánban (48
százalék), Kínában (34 százalék), Oroszországban (34 százalék) és
Magyarországon (34 százalék) vélik úgy, hogy a nőknek nem kellene dolgozniuk.
Meglepő módon a "nő helye otthon van" kijelentéssel egyetértők közül
többségben vannak a 18-34 éves korosztály képviselői. A válaszadók
összességében mindazonáltal 74 százalékban nem értettek egyet a
kijelentéssel. "Annak ellenére, hogy a múlt század során a nők hatalmas
előrelépést tettek a társadalomban való részvétel terén - a politikától a
munka világán, a sporton és a médián át a szellemi törekvésekig -, számos
korláttal kell még megbirkózniuk" - mondta John Wright, az Ipsos
közvélemény-kutató helyettes elnöke.
"Ez kutatás a többség véleményét kifejezve azzal az alapvető tanulsággal bír,
hogy a nők számára elengedhetetlen, hogy képesek legyenek választani, hogyan
és milyen területen akarják kibontakoztatni magukat" - tette hozzá.
Azokban az országokban, ahol a legtöbben vélekedtek úgy, hogy a nők helye
otthon van, a nemek között is csekély a véleménykülönbség - mutatta ki a
felmérés. Például Indiában, ahol a megkérdezettek több mint fele értett egyet
a kijelentéssel, a férfiak és nők nagyjából egyenlő arányban vélekedtek így.
A nőnek otthon a helye?
2010-03-08 15:15:21, Forrás: HR Portal
Miközben nők vezetnek kormányokat, világméretű cégeket és a munkaerőpiac több mint felét teszik ki, egy közvélemény-kutatás szerint még mindig a világ egynegyede - nagy többségükben fiatalok - úgy véli, a nőknek otthon a helyük.
