A KSH korábbi adatai szerint az idén április és június között a
foglalkoztatottak száma 3 millió 869 ezer, a munkanélkülieké 319 ezer fő volt,
a munkanélküliségi ráta pedig 7,6 százalék, 0,6 százalékponttal magasabb mint
egy évvel korábban.
Tavaly a május-júliusi időszakban a foglalkoztatottak száma 3 millió 949 ezer,
a munkanélkülieké 297 ezer volt, ami 7 százalékos munkanélküliségi rátát
jelentett.
Az idén május-júliusban a 15-74 éves népesség 54,6 százaléka, a 15-64 éveseknek
61,5 százaléka, a munkavállalási korúaknak pedig 64,1 százaléka jelent meg a
munkaerőpiacon.
A foglalkoztatottak létszáma a 15-74 évesek körében átlagosan 3 millió 894 ezer
volt, 54 ezer fővel kevesebb, mint az előző év azonos időszakában.
A nemzetközi összehasonlításban használt 15-64 éves korcsoportra számított
foglalkoztatási ráta 56,9 százaléknak felelt meg, ami 0,7 százalékponttal
alacsonyabb az egy évvel korábbinál.
A 15-74 éves korcsoportban a munkanélküliek száma a megfigyelt időszakban 316
ezer volt, ami 7,5 százalékos munkanélküliségi rátát jelentett, 0,5
százalékponttal meghaladva az egy évvel korábbi szintet.
Az Eurostat által publikált, a regisztrációs munkanélküliségi adatok dinamikája
alapján továbbvezetett harmonizált munkanélküliségi ráta júniusban az Európai
Unióhoz legkorábban csatlakozott 15 országában 6,9 százalék, az újonnan
csatlakozó országokban 6,7 százalék, Magyarországon pedig 7,2 százalék volt.
A munkanélküliek 18,6 százaléka a munkaerőpiacon csak kis létszámban jelenlévő
15-24 éves korosztályból került ki, ez 0,8 százalékponttal magasabb, mint a
megelőző évben. A munkanélküliségi ráta ebben a korcsoportban 19,3 százaléknak
felelt meg.
A munkanélküliek 49,7 százaléka egy éve vagy annál régebben keresett állást. A
munkanélküliség átlagos időtartama 18,8 hónap.
Válasszon a hírek, cikkek következő témakörei közül:
Munkanélküliség, 2008. május-július: 7,5 százalék - KSH
2008-08-28 10:43:54, Forrás: MTI
A munkanélküliségi ráta 2008 május-júliusban időszakban 7,5 százalékos volt, ami 0,5 százalékponttal haladja meg az egy évvel korábbi szintet, a foglalkoztatottak száma 3 millió 894 ezer, a munkanélkülieké pedig 316 ezer fő volt - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön.





