A egyszerűsített foglalkoztatás céljából létrejött munkaviszony a
felek megállapodása alapján, a munkáltató e törvényben meghatározott
bejelentési kötelezettségének teljesítésével keletkezik. Ez - az ügyfélkapun
történő regisztrációt követően - történhet:
* elektronikus úton ügyfélkapun keresztül,
* telefonos ügyfélszolgálaton keresztül telefonon, vagy
* SMS útján (csak december 1-től!).
Az adóhatóság részére teljesített bejelentés esetleges visszavonására és
módosítására - így különösen a foglalkoztatás jellegének változása, illetve a
munkavégzés meghiúsulása esetén -
* az egyszerűsített foglalkoztatás bejelentését követő két órán belül,vagy
* ha a bejelentésben foglaltak szerint a foglalkoztatás a bejelentés napját
követő napon kezdődött, vagy ha a bejelentés egy napnál hosszabb időtartamú
munkaviszonyra vonatkozott, a módosítás bejelentés napján délelőtt 8 óráig
van lehetőség, ezt követően a munkáltató a közteher-fizetési
kötelezettségének köteles eleget tenni.
Amennyiben azt a munkavállaló kéri, illetve a jogszabály alapján nem
elektronikus úton bevallásra kötelezett munkáltató választása szerint, az
egyszerűsített foglalkoztatás céljából munkaviszonyt a törvény melléklete
szerinti szerződés megkötésével kell létesíteni, és azt legkésőbb a munka
megkezdéséig kell írásba foglalni.
Ezúttal a jogszabály idénymunkaára vonatkozó szabályairól ejtünk néhány szót.
A törvény alkalmazásában
* Mezőgazdasági idénymunka : a növénytermesztési, erdőgazdálkodási,
állattenyésztési, halászati ágazatba tartozó olyan munkavégzés, amely az
előállított áru vagy a nyújtott szolgáltatás természete miatt - a
munkaszervezés körülményeitől függetlenül - évszakhoz, az év adott valamely
időszakához vagy időpontjához kötődik, illetve a megtermelt mezőgazdasági
termékeknek a munkáltató saját gazdasága területén történő anyagmozgatása,
csomagolása,
* Turisztikai idénymunka: a kereskedelemről szóló törvényben meghatározott
kereskedelmi jellegű turisztikai szolgáltatási tevékenységet folytató
munkáltatónál végzett idénymunka,
feltéve, hogy azonos felek között a határozott időre szóló munkaviszony
időtartama nem haladja meg egy naptári éven belül a százhúsz napot,
Ha a munkáltató és a munkavállaló
* idénymunkára, vagy
* idénymunkára és alkalmi munkára
létesít egymással több ízben munkaviszonyt, akkor e munkaviszonyok együttes
időtartama a naptári évben a százhúsz napot nem haladhatja meg.
Idénymunka esetén a munkavállaló után fizetendő közteher mértéke a
munkaviszony minden naptári napjára munkavállalóként 500 forint.




