Az MGYOSZ és az MSZOSZ, a hazai munkáltatókat és
munkavállalókat tömörítő érdekképviseleti szervezetek március 9-én egy közös
nyilatkozatot írtak alá az úgynevezett IOSHA szakmai konferencián, melyen, a
többi között, egy példaértékű közép-európai összefogás keretében megvalósuló
munkabiztonsági és munkaegészségügyi felmérés eredményeit ismertették a témával
foglalkozó szakértők.
A "Munkabiztonság - munkaegészségügy - munkahelyi egészségfejlesztés, kihívások
és lehetőségek munkaadók, munkavállalók és foglalkozás-egészségügyi szakemberek számára" című konferencián
a felmérésben közreműködő, valamint a munkabiztonság és munkaegészségügy
területén tevékenykedő szakértők foglalták össze a program főbb tanulságait,
miszerint amellett, hogy a munkavállalók alapvetően elégedettek a munkáltatók
munkaegészségügyi törekvéseivel, a munkaadók szívesen is költenek a munkahelyi
körülmények javítására. Ugyanakkor az olyan, a dolgozók esetében gyakran
előforduló egészségügyi problémák, mint a stresszterheltség, illetve szív- és
érrendszeri betegségek, arra sarkallják a vállalati szakembereket, hogy a
jövőben nagyobb hangsúlyt fektessenek munkabiztonsági fejlesztésekre, valamint
egészségmegőrző programokra.
Az Európai Bizottság által támogatott IOSHA felmérés keretén belül a
szakemberek arra keresték a választ, mennyiben valósul meg hazánkban a
munkabiztonság és munkaegészségügy szabályainak betartása, betartatása. A
kérdőíveket 206 munkáltatói, illetve 117 munkavállalói képviselő töltötte ki; s
az eredmények csak részben megnyugtatóak. Habár a megkérdezett vállalatok 80
százalékánál van érvényes munkahelyi egészségpolitika, valamint számos
munkavállalói válaszadó (87 százalék) elégedett a munkahelyi körülményekkel,
néhány aggasztó adat is napvilágot látott a felmérés által: a dolgozók 60
százalékát például figyelmeztetni kell a védőfelszerelések használatára,
továbbá magas azok aránya is, akik nem figyelnek eléggé egészségükre, illetve
nincsenek tisztában az egészséges életmód alapvető szabályaival.
- Az MGYOSZ, a legnagyobb európai munkaadói szervezet, a BUSINESSEUROPE
tagjaként azt az álláspontot képviseli, mely szerint fontos, hogy jobban
betartassuk, hatékonyabban alkalmazzuk a már meglevő munkabiztonsági és
munkaegészségügyi szabályokat, illetve megfelelő támogatási intézkedésekkel
segítsük a kkv-kat is ezek alkalmazásában; ugyanakkor lényegi cél a vonatkozó
szabályok javítása, a rendelkezések módosítása is - fejtette ki Dr. Futó Péter,
az MGYOSZ elnöke.
Hozzátette: részletes, mindenre kiterjedő szabályozás helyett sokkal inkább egy
keretrendszer jellegű, célorientált megközelítésre van szükség annak érdekében,
hogy megfelelő tere legyen a folyamatos fejlesztéseknek és az innovációnak a
munkabiztonság és munkaegészségügy terén.
Ahhoz, hogy a konferencián elhangzott szakmai-tudományos előadásokból
szervezett módon meríthessenek ötleteket a munkabiztonság, a munkaegészségügy
és a munkahelyi egészségfejlesztés területén tevékenykedő szakemberek, az
MGYOSZ és az MSZOSZ - mint az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) Munkáltatói
és Munkavállalói Oldalának tagjai - elnökei a program résztvevői előtt
ünnepélyesen aláírták a szövetségek Közös Nyilatkozatát. A nyilatkozatban egy
olyan akcióprogram elindítását tűzte ki célul a két érdekképviseleti szervezet,
amely keretében az aláíró felek törekednek
- az egészséget nem veszélyeztető és biztonságos munkavégzés személyi, tárgyi
és szervezeti feltételeinek biztosítására,
- a szervezetten munkát végzők egészségének, munkavégző képességének
megóvására,
- a munkakörülmények humanizálása útján a munkabalesetek megelőzésére,
- a munkával összefüggő pszichoszociális, valamint a foglalkozással összefüggő,
egyéb megbetegedések csökkentésére.
- Örömmel vettem tudomásul, hogy a kérdőívre válaszoló munkáltatók döntő része
odafigyel a munkabiztonság és a munkatársak egészségének kérdésére, és
törekszenek arra, hogy javítsák a munkakörülményeket; a dolgozók pedig
értékelik a munkáltatók egészségügyi intézkedéseit. A szándék tehát alapvetően
mindkét oldalon megvan - a mai napon aláírt Nyilatkozat mégis mérföldkőként
szolgálhat a magyarországi munkaegészségügy további fejlesztése útján - mondta
Pataky Péter, az MSZOSZ elnöke.
Válasszon a hírek, cikkek következő témakörei közül:
Akcióprogram a munkabiztonság javítása érdekében
2010-03-10 14:54:24, Forrás: HR Portal
Első alkalommal fogtak össze az MGYOSZ kezdeményezésére a munkaadói és munkavállalói oldal, valamint a foglalkozás-egészségügyi intézmények képviselői a munkabiztonság és a munkaegészségügy helyzetének javítása érdekében.
