Mint az EU statisztikai hivatalának, az Eurostatnak a kedden közzétett
adataiból kiderül, az általános internetlefedettség - tehát a nem feltétlenül
szélessávú kapcsolat - 2008 első negyedében 54 százalékos, 2007-ben 48
százalékos volt. A felmérésbe bevonták Norvégiát, Izlandot és Horvátországot
is.
Magyarország idei mutatói lényegében megegyeznek a tavalyi EU-átlaggal: 48
százalékos az internetlefedettség, 42 százalékos a szélessáv megléte.
A legfrissebb adatok szerint a legnagyobb mértékű az internetlefedettség
Hollandiában (86 százalék), a legalacsonyabb Bulgáriában (25 százalék). A
szélessávot tekintve a legjobb a helyzet Hollandiában és Dániában (74
százalék), a legrosszabb Romániában (13 százalék).
Azt is megkérdezték a 16 és 74 év közötti korosztálytól, hogy egyes
tevékenységfajtákra használja-e vagy sem az internetet. Utazásszervezésre,
szállásfoglalásra az EU-átlag szintjén közel egyharmad, banki tevékenységre
közel 30 százalék használja az internetet. Ugyancsak 30 százalék körüli a
közintézményekkel kapcsolatos érdeklődés-ügyintézésnek, illetve az egészségügyi
információk keresésének az előfordulási aránya. A lakosok mintegy egynegyede
olvas online híreket, illetve rendel online árukat vagy szolgáltatásokat.
Kevesebb mint 15 százalék néz álláshirdetést az interneten.
A különböző célú internethasználatok gyakorisága összesítve Hollandiában,
Dániában, Finnországban, Svédországban és Luxemburgban a legmagasabb.
A használati fajtákat illetően Magyarország esetében az EU-átlagot meghaladja a
hírolvasás (26 helyett 33 százalékos), az egészségügyi információ keresése (28
helyett 29 százalékos), valamint az álláskeresés (13 helyett 14 százalékos).
Elmarad az európai átlagtól az utazás-szállásfoglalás (32 helyett 23
százalékos), a banki ügyintézés (29 helyett 13 százalékos), a közintézményekkel
való kapcsolattartás (28 helyett 25 százalékos), valamint az online áru- vagy
szolgáltatásrendelés (25 helyett 8 százalékos).
Ez utóbbi adatokból szembeötlő, hogy a magyarok az európai átlagnál lényegesen
kisebb arányban intéznek az interneten banki ügyeket, illetve vásárolnak online
módon árukat, szolgáltatásokat.
Válasszon a hírek, cikkek következő témakörei közül:
Már 48 százalékos az EU-ban a szélessáv-penetráció
2008-12-03 08:06:43, Forrás: MTI
Az EU-országok háztartásainak 48 százalékában volt szélessávú internetkapcsolat ez év első negyedévében, szemben a 2007-es esztendő azonos időszakának 42 százalékával.





