A Mozilla nemrégen jelentette be, hogy megemeli a
sebezhetőségek bejelentőinek szánt pénzjutalmát. A Firefoxot és a Mozilla
egyéb alkalmazásait érintő hibák felfedezői korábban alkalmanként 500
dolláros díjazásban részesülhettek. Ez az összeg immár 3000 dollár, vagyis
hatszorosára emelkedett a jutalom, amit azok kaphatnak meg, akik olyan új
sérülékenységről számolnak be a Mozilla szakembereinek, amely a veszélyességi
skálán eléri a kritikus vagy a magas besorolást. A Mozilla kritikus
minősítéssel illeti azokat a hibákat, amelyek jogosulatlan távoli
kódfuttatást is lehetővé tehetnek. A magas veszélyességi kategóriába pedig
általában azok a biztonsági rések tartoznak, amelyek bizalmas információk
kiszivárgását segíthetik.
A Mozilla 2004-ben indította útjára a kezdeményezését, mellyel elsősorban azt
szerette volna elérni, hogy a Firefoxban és a különböző alkalmazásaiban
felfedezett sérülékenységek minél hamarabb - lehetőleg első kézből -
juthassanak a tudomására. Az ötletet ez év elején a Google is átvette, és
bejelentette, hogy fizetni fog a Chrome böngészőjében kimutatott
sérülékenységekről szóló információkért. Az eddigi tapasztalatok szerint a
jutalom mértéke általában 500 dollár volt, de a legveszélyesebb
sebezhetőségek 1337 dollárt értek. Azonban miután a Mozilla felemelte a
"tétet", a Google úgy határozott, hogy nem marad le. Közölte, hogy ezentúl
akár 3133,70 dollárt is kaphatnak a biztonsági réseket bejelentő személyek. A
maximális összeg azoknak jár, akik kritikus veszélyességű sérülékenységekről
számolnak be a Google fejlesztőinek.
Chris Evans, a Google biztonsági csapatának munkatársa szerint a megemelt
jutalom azt tükrözi, hogy a sandbox technológiával ellátott böngészőn egyre
nehezebb kritikus veszélyességű rést találni. A szakember úgy véli, hogy a
Chrome izolált folyamatait nem könnyű megkerülni, és ezáltal a számítógépekre
a kártékony kódok feljuttatása, illetve a rendszerek megfertőzése sem
egyszerű. Evans hozzátette, hogy a kevésbé veszélyes sérülékenységekről szóló
információkért továbbra is 500 dollárt fognak fizetni. Itt érdekes
megemlíteni, hogy Google a jutalmazási rendszerének év eleji bevezetése óta
21 sebezhetőség bejelentéséért fizetett ki összesen 14846 dollárt.
Charlie Miller biztonsági kutató - aki többek között a Pwn2Own
hekkerversenyen elért eredményei révén vált ismertté - úgy vélekedett, hogy
egy jutalmazási csata kezdődött. Miller és két kollégája (Alex Sotirov és
Dino Dai Zovi) szerint a cégeknek a biztonsági kutatók munkájáért igenis
fizetniük kell, hiszen az átadott információk komoly éréket képviselnek azon
fejlesztők számára, akik a termékeiket meg akarják óvni az internetes
feketepiac veszélyeitől.
Nem mindenki fizet
A különféle sérülékenységek felfedezőinek jutalmazásával nem mindenki ért
egyet. Így például a Microsoft sem. A cég ugyanis bejelentette, hogy nem
követi a Mozilla és a Google példáját. "Nem gondoljuk, hogy a sebezhetőségek
utáni díjazás lenne a legjobb módszer a kutatók munkájának elismerésére" -
mondta Mike Reavey, a Microsoft MSRC (Microsoft Security Research Center)
központjának igazgatója. "Nem minden kutatót a pénz motivál. A Microsoft
másképp kompenzálja a biztonsági szakemberek munkáját." - vélekedett a
szakember. A vállalat például konferenciák támogatásával próbál hozzájárulni
a kutatásokhoz, de Reavey szerint számos egyéb módon is együttműködnek a
biztonsági kutatók közösségével.
Kristóf Csaba




