A Gartner piackutató cég felmérése szerint csak a használt számítógépek 44
százaléka talál új gazdára és azok többsége sem elsősorban a fejlődő országokba
kerül. A szakemberek becslése alapján az újra eladott használt PC-knek csak a
húsz százaléka köt ki a harmadik világ államaiban. A legnagyobb problémát a
másodkézből származó készülékekkel kapcsolatos félelmek jelentik, de sok
esetben visszatartó erőt jelentenek a szállítási költségek és a túlzottan magas
vámok is. Ezenkívül az új konfigurációk egyre csökkenő ára és a netbookok
megjelenése sem tett jót a használt számítógép-piacnak. "Pedig a másodkézből
származó PC-k piaca jó kereseti lehetőséget jelentenek a magukat erre
specializáló kereskedőknek és a partnereiknek" - közölte Meike Escherich, a
Gartner vezető elemzője.
Egyáltalán nem ritka jelenség, hogy a használt számítógépek többe kerülnek,
mint új társaik. Ennek oka elsősorban abban keresendő, hogy egy 3 éves PC
esetében is 10 és 50 dollár közötti nyereségre lehet szert tenni. "A használt
PC-piacon jelenleg nagyon erős a verseny. Az egyre több jogszabály jelentős
mértékben nehezíti főleg a kis cégek életét. A törvények a környezetvédelmi, a
magánszféra és a bizalmas információk kezelésével is foglalkoznak" - tette
hozzá az elemző. Mivel ezek a kérdések akaratlanul is előtérbe kerülnek a
használt számítógépek megvásárlásakor, így a kereskedők dolga egyre nehezebb.
Ennek ellenére egyre nagyobb a kereslet a régi készülékek iránt, hiszen
alapvető feladatok (szövegszerkesztés, táblázatkezelés stb.) elvégzésére ezek
is bőven alkalmasak. A fő second hand PC-exportőröknek Észak-Amerika,
Nyugat-Európa, Japán és Ausztrália számítanak, míg az importőrök főleg a
Közel-Kelet, Afrika és az ázsiai-csendes-óceáni térség országai.
Válasszon a hírek, cikkek következő témakörei közül:
Csak a használt PC-k felét adják el újra
2008-11-28 13:36:47, Forrás: SG.hu
Világszerte egyre nagyobb az igény a használt számítógépek iránt, azonban ennek ellenére még sem értékesítik az összes ilyen PC-t. Adat- és környezetvédelmi szempontok nehezítik a kereskedelmet.





